Amit a Crossover autókról tudni érdemes

Ha felmerülnek a városi terepjárók, akkor a crossover kifejezés is hamar felbukkan egy beszélgetésben. Sokan a SUV autók szinonimájaként használják ezt a kifejezést, pedig a helyzet az, hogy egyáltalán nem az. Úgy lehetne jellemezni, hogy a crossoverek a SUV autók kistestvérei, és bár vannak közös pontok, de mégis markáns különbségeket fedezhetünk fel közöttük. Akik városi terepjáró vásárlásán gondolkodnak, nem árt, ha tisztában vannak ezekkel a különbségekkel, ahogyan azzal is, mikor érdemes ezeket a típusokat választani.

Persze nem lesz könnyű dolgunk, hiszen maga az autós szakma sem tudja még pontosan körülhatárolni, hogy mi is a Crossover, vagyis a más néven a CUV (Crossover Utility Vehicle), ugyanis többféle meghatározás, álláspont is létezik még. A következőkben utána járunk, mi is pontosan a CUV, mi a különbség közte és a SUV autók között, és persze egy-két CUV modell is bemutatásra kerül, amelyeket érdemes számításba venni.

Miért olyan népszerűek a városi terepjárók? Egyáltalán honnan indult az az autótípus?

Mielőtt rátérnénk a crossoverekre, érdemes azzal is tisztában lenni, hogy honnan is indult ez az egész városi terepjáró őrület, ami meghozta a crossoverek népszerűségét is. Ugyanis manapság a városi terepjárók korát éljük. Ez a kategória 1990-ig nem is létezett, a 90-es években az USA-ban jelent meg először. A terepjárók az Egyesült Államokban mindig nagy népszerűségnek örvendtek. Hiába volt magasabb ezeknek az autóknak a fogyasztása, az amerikaik a közép-európaiaknál magasabb életszínvonalon éltek, az üzemanyagárak is alacsonyabbak voltak, így a terepjárók iránti kereslet nem csökkent.

Az autógyártók felmérve a vásárlói igényeket, úgy döntöttek, hogy létrehoznak egy olyan kategóriát, amely magába hordozza a személyautók kényelmét, egyszersmind a terepjárók előnyeit. Így jött létre előbb a SUV kategória, később pedig a crossover. A városi terepjárók viszonylag gyorsan népszerűvé váltak, ugyanis olcsóbbak voltak, mint a terepjárók, kényelmesebbek, így családosok számára is előnyösebbnek bizonyultak. A SUV-ok népszerűségét meglovagolva pedig létrejöttek a crossoverek is.

SUV vagy Crossover: mi a különbség?

Most, hogy a SUV/CUV történelemmel kicsit megismerkedtünk, jöhetnek a lényeges különbségek, melyekkel nem árt tisztába lenni, ha városi terepjáróba gondolkodunk. Nos, a SUV betűszó a Sport Utility Vehicle, melynek a jelentése sportcélú haszonjármű, de utcai terepjárónak, városi terepjárónak és szabadidő-autónak szokták fordítani. Főbb jellemzőjük a magas ülésmagasság, a nagy utastér és csomagtér, és persze az erős motor, amely hosszú utazásokra is alkalmas. Jellemzően, négykerékmeghajtásúak, bár akadnak közöttük kétkerékmeghajtású típusok is. Terepre egyes modell nem igazán alkalmasak, bár a négykerékmeghajtású modellekkel ki lehet merészkedni terepre is. A SUV autók tengelytávja átlagosan rövidebb, mint a kombiknak vagy a szedánoknak.

A crossoverekről kicsit nehezebb beszélni, ugyanis még az autós szakmában sem kristályosodott ki teljesen, hogy pontosan mit is takar ez a kategória. A CUV kifejezést még viszonylag kevesen ismerik, ami ugyebár a már említett Crossover Utility Vehicle rövidítése. Leginkább a SUV-ok kistestvéreként lehetne leírni, ugyanis kisebbek, kevesebbet fogyasztanak és az áruk is kedvezőbb, és ellentétben a SUV autókkal, elsősorban kétkerékmeghajtásúak. A személyautókhoz épest tömzsibbek, és az üléseik is magasabban vannak, ahogyan azt már a SUV-ok esetében megszokhattuk.

A főbb különbségek tehát a SUV és a CUV autók között a méretben, a fogyasztásban és az árban is keresendőek. A SUV-ok bizonyos esetekben bevethetőek terepen, de a crossoverek elsősorban városi közlekedésre alkalmasak.

A Crossover autókra is SUV abroncs való?

Érdekes kérdés az is, hogy milyen abroncs való a crossoverekre, ugyanis egyes szakemberek a kombiautók és a terepjárók közötti átmeneti kategóriaként írják le őket, így elsőre nehéz lehet eldönteni, hogy milyen abroncsot is keressünk rájuk: SUV vagy személyautó abroncsot? Mivel a crossoverek nem mondhatóak terepautónak, és leginkább városi közlekedésre használják őket, bátran gondolkodhatunk olyan abroncsokban, melyek nem rendelkeznek feltétlen terepi tulajdonságokkal. Leginkább prémium és középkategóriás nagyteljesítményű abroncsot érdemes választani, ha crossover autónk van, ugyanis ezek az abroncsok magas minőséget képviselnek, és egyesítik magunkba mindazt, amit egy CUV is: a biztonságot és a kényelmet.

Crossover modellekről

 

Az elmúlt években nagyon sok autógyártó dobott piacra a SUV modelljei mellett crossover modelleket is. 2019-ben a Ssangyong Tivoli esett át egy „ráncfelvarráson”, és kapott egy sokkal európaibb külsőt, de abban az évben mutatta be a Mazda is az CX-30-ast. A Kia kínálatában számos crossover modellt találhatunk, melyek többféle változatban is elérhetőek. Az XCeed plug-in hibrid, a Nero hibrid, plug-in hibrid és elektromos hajtással is piacra került már, de érdemes szót ejteni a náluk kisebb, de még mindig crossovernek számító Kia Stonicoról is, melyet kifejezetten városi közlekedésre fejlesztettek is.

 

 

Stresszmentes GUMI- és GYORSSZERViZ
szolgáltatások.
© Copyright 2021 - Point-S Magyarország Kft.
Point-S Magyarország Kft.

Cím: 2040 Budaörs, Bimbó u. 38
Cégjegyzékszám: 13-09-146813
Adószám: 23337233-4-13
Közösségi adóazonosító szám: HU17783374
Email: info@point-s.hu; moor.gabor@point-s.hu

crosschevron-up linkedin facebook pinterest youtube rss twitter instagram facebook-blank rss-blank linkedin-blank pinterest youtube twitter instagram