
Az ülésmagasító kérdése mindig érdekes, hiszen sokan nem is tudják, hogy mikortól ülhet át a gyerkőc egy ilyenbe, és meddig is kell benne utaznia. Az ülésmagasító is egyfajta gyerekülés, de lényegesen „megengedőbb”, mint a háttámlás gyerekülések. Nem is kérdés, hogy minden szülő a lehető legnagyobb biztonságban szeretné tartani a gyerekét utazás közben is. A KRESZ ebben a kérdésben rendelkezik is, tehát Magyarországon, ahogy sok más országban is törvényileg szabályozva van, hogy mekkora gyermek milyen típusú gyerekülésbe ülhet, illetve kell, hogy üljön.
Az 1/1975. (II. 5.) KPM-BM együttes rendelet úgy szól, hogy: „a gépkocsiban vagy a moped autóban 150 cm-nél alacsonyabb gyermek csak a testméretéhez és testsúlyához igazodó kialakítású gyermekbiztonsági rendszerben rögzítve szállítható.”
A csecsemők és a kisgyerekek gyerekülésben történő utaztatása közel sem olyan vitatott, mint az ülésmagasítóban történő utaztatás. Lássuk, mi is az a gyerekülés, mennyire biztonságos, és persze arra is megadjuk a választ, hogy mekkora kortól használható. Természetesen az sem elhanyagolható kérdés, hogy meddig kötelező, de előtte lássuk, mire is való az ülésmagasító.
Amikor a 4 éves kort eléri a gyerkőc, akkor boltok kínálatában kétféle gyerekülést fogunk találni, háttámlás és háttámla nélküli gyerekülést, utóbbi az ülésmagasító. Az ülésmagasító lényegében olyan, mint a telefonkönyv vagy kis sámli a székre, arra szolgál, hogy a gyermeket úgymond, magasítsa. Ez az autóban azért lehet szükséges, mert ennek segítségével fog a biztonsági öv megfelelő helyre kerülni, vagyis nem vágja a gyerek nyakát, sem utazás közben, sem pedig hirtelen fékezéskor vagy baleset estén.
Mivel nincs háttámlája az ülésmagasítónak, így az oldalvédelem és a fejvédelem nincs biztosítva, ez pedig nagyobb sérüléshez vezethet egy baleset során. A másik hátránya, hogy nem tartja a gyerek hátát, nem olyan stabil, hiszen nincs háttámlája. Ha ülésmagasítót választunk, mindenképp olyat keressünk, amely övvezetővel rendelkezik, ez segít, hogy az öv a megfelelő helyen legyen, és illeszkedjen gyermekünk magasságához. Sok szülő akkor vált háttámlás ülésről ülésmagasítóra, amikor a gyermeknek már télen, nagykabátban kényelmetlen az ülés, esetleg akkor, amikor trükközni kell az ülésekkel, mert a három háttámlás ülés nem férne el az autóba egymás mellett. Pedig erre is szigorú szabályok vonatkoznak.
Még mindig sok a tévhit az ülésmagasítóval kapcsolatban, és nagyon sokan nem néznek utána a szabályoknak, csak a kényelmet vagy a praktikumot tartják szem előtt. Pedig a rendőr meg is büntethet minket, ha nem a megfelelő ülésben utazik a gyermek. De lássuk milyen tényező is dönt ebben a kérdésben. A legtöbben akkor váltanak háttámlás ülésről ülésmagasítóra, amikor a gyerek eléri a négy éves kort, hiszen ilyen kortól már az üzletekben kínálják ezt a terméket. Vannak, akik magassághoz kötik ezt a kérdést, és ha a gyerek nyakát nem vágja az ülésmagasítón ülve az öv, akkor el is hagyják a háttámlás gyerekülést.
Az ülésmagasító a KRESZ szerint nem integrált gyermekbiztonsági rendszernek, ennek értelmében pedig II-es (15-25 kg) és III-as (22-36 kg) súlycsoportú gyerek szállítására alkalmas. Ám a súlyhatár átlépése még közel sem elég ahhoz, hogy használhassuk az ülésmagasítót. Akik magassághoz kötik, már jó úton járnak, ám nem elég az, hogy mi úgy érezzük, a gyereket nem vágja az öv. A szabályok szerint akkor válthatunk gyermek autósülésből ülésmagasítóra, ha gyermek legalább 135 cm magas, biztonsági övvel pedig biztonságosan beköthető.
A legtöbben megveszik a csecsemőknek való kombinált ülést, ami 0-tól 18 kg-ig jó, megint mások megveszik a csecsemőülést, majd a 9-18 kg-ig használható ülést, majd egyből ülésmagasítóban gondolkodnak, hiszen a gyermek ilyenkor már 4 éves kora körül van, esetleg elérte a 25 kilót is. A helyzet azonban az, hogy a súly még nem elég, megfelelő magasságot is el kell érni, ami a fentiek alapján 135 cm.
Nemcsak az az érdekes kérdés, hogy mikortól cserélhetjük le a háttámlás gyerekülést ülésmagasítóra, hanem az is, hogy gyermekünk mikortól utazhat mindenféle ülés nélkül. Ebben az esetben sem a kor vagy a súly lesz a mérvadó. Ülésmagasítóra jellemzően csak 1-2 évig van szükség, kisiskolás gyermekek szoktak benne leginkább utazni. Bár sokan döntenek úgy, hogy a biztonsági öv utazás közben nem vágja a gyerek nyakát akkor sem, ha nem ül ülésmagasítón, így el is hagyhatja, a helyzet az, hogy a KRESZ erről is rendelkezik.
A rendelet szerint 150 cm-es magasság felett hagyható el a gyerekülés, így az ülésmagasító is, vagyis teljesen mindegy hány éves a gyermek, vagy hány kiló, amíg el nem éri ezt a magasságot, ülésmagasítóban kell utaznia. Létezik azonban kivétel a szabály alól, abban az esetben ugyanis, ha a gyermek orvosi felmentést kap az autóban használatos gyermekbiztonsági rendszerek használata alól, akkor ülésmagasító nélkül is utazhat.
Cím: 2040 Budaörs, Bimbó u. 38
Cégjegyzékszám: 13-09-146813
Adószám: 23337233-4-13
Közösségi adóazonosító szám: HU17783374
Email: info@point-s.hu; moor.gabor@point-s.hu