
Szinte nincs is olyan autós, aki életében legalább egyszer ne találkozott volna sebességmérővel, akár úgy, hogy a rendőrök mértek, akár úgy, hogy állandóra telepített eszköz alatt/mellett haladt el. Hazánkban meglehetősen szigorú szabályok vonatkoznak a gyorsan hajtókra, ennek ellenére még mindig sokan vannak, akik nem tartják be a sebességhatárokat. Személyautóval, motorkerékpárral, valamint 3500 kg megengedett legnagyobb össztömeget meg nem haladó gépkocsival a közlekedőkre a következő szabályok érvényesek:
– autópályán 130 km/óra
– autóúton 110 km/óra
– lakott területen kívül egyéb úton 90 km/óra
– lakott területen 50 km/óra
Más szabályozás vonatkozik az autóbusszal, illetve a teherjárművel közlekedőkre, de ennek is utána tudunk nézni. Most azonban maradjunk a személyautók és a motorkerékpárok között, és lássuk, hogyan tudjuk hatékonyan elkerülni a sebességmérésből, vagyis a gyorshajtásból adódó büntetéseket. Megvizsgáljuk, mekkora bírságra számíthatunk, ha túllépjük a megengedett sebességkorlátozásokat, utána járunk annak, mekkora tolerancia vonatkozik a sebességhatárokra, és persze néhány tippet is adunk ahhoz, hogy elkerüljük a büntetést.
A gyorshajtást, vagyis a sebességmérésből adódó szabálysértéseket hazánkban meglehetősen szigorúan büntetik. A büntetés összege természetesen sok tényezőtől függ. Egyrészt attól, hogy milyen járművel közlekedtünk, másrészt attól, hogy mekkora volt az átlépett sebességkorlátozás, de ez is nagyban befolyásolja a büntetés összegét, hogy mennyivel léptük túl a sebességhatárt. A legkisebb büntetés jellemezően 30.000 Ft, de ha túlságosan gyorsan mentünk, akár 300.000 Ft-os büntetésre is számíthatunk.
Ha a megengedettnél nagyobb sebességgel közlekedtünk, és szeretnénk tudni, hogy pontosan mekkora bírságra számíthatunk, érdemes felkeresni egy online Gyorshajtás büntetés kalkulátort, mellyel pontosan ki tudjuk számolni, mekkora bírságot fogunk majd kapni. A kalkulátorba be kell írni a sebességhatárt, illetve azt a sebességet, amellyel a sebességméréskor közlekedtünk, a kalkulátor pedig kiszámolja a túllépés nagyságát, a büntetőpontok számát, és a pénzbüntetés nagyságát is.
A sebességhatárra természetesen pontos szabályozás vonatkozik, viszont van tolerancia ebben az esetben. Vagyis tehát, hogy mondjuk 90 km/h a sebességhatár, mi pedig 92 km/h sebességgel közlekedtünk, még nem feltétlen kell büntetésre számítani. Általánosságban azt szokták mondani, hogy 10-15% körüli a tolerancia a sebességmérés tekintetében, mások 10-20 km/h toleranciát szoktak emlegetni. A tolerancia mértéke természetesen a sebességhatártól függ. 50 km/h sebességhatár esetén például 15 km/h toleranciát szoktak megengedni, tehát 65 km/h sebességig még nem számíthatunk büntetésre. 100 km/h feletti sebességhatárok esetében viszont már 20 km/h a tolerancia mértéke.
Ez persze nem azt jelenti, hogy most kezdjünk el száguldozni a 110 km/h sebességhatárnál 130 km/h-val, mindössze annyit, hogy ha egy kicsit átlépjük a sebességhatárt, még nem lesz olyan nagy a gond belőle. A sebességhatárok azonban nem véletlen vannak, így ha tehetjük, tartsuk be a lehető legpontosabban őket.
Magyarországon számos főút, gyorsforgalmi út és autópálya szakasz van, ahol sebességmérés történik, attól függetlenül, hogy a rendőrség épp mér-e vagy sem. Ezeket a mérőket előre lehet tudni, hol vannak, ugyanis online már számos térkép van, ahol ezeknek a helyét ellenőrizni tudjuk.
Persze sok autósban merül fel, hogy hogyan úszhatja meg a sebességmérésből adódó büntetést. Természetesen úgy, hogy nem lépi át a sebességhatárt. Sok autós felejti el, hogy a sebességhatárok, illetve a gyakori sebességmérés, és a sok traffipax nem ellenük, hanem pont értük van, hogy biztonságosan odaérjenek, ahova kell. Rengetegen bosszankodnak, amikor a szembe jövő autósok leadják az egyetemes jelzést, hogy valahol a közelben mérnek, azt azonban nem is tudják, hogy a rendőrség nyilvános információkat szolgáltat a mérésekről.
Egyes navigációs alkalmazások még jelzik is a traffipaxokat, illetve a mérést, ilyen például a Waze app is. Aki nem feltétlen hagyatkozna egy appra, vásárolhat olyan radar- és lézerdetektorokat pár tízezer forintért, amely előre jelzi, ha traffipax van a közelben, így időben tudunk lassítani. A lézerblokkolók egyre népszerűbbek manapság, melyeket az autó elülső részére kell elhelyezni. Ha közelgő mérésre lehet számítani, ezek az eszközök hangjelzéssel figyelmeztetik a sofőrt. Ez nagyon hasznos, ugyanis manapság már a sebességmérők akár 2 km-ről is működnek, vagyis még nem is látjuk a mérőt, de már rögzítette a sebességünket.
Félre értés ne essék, ezek az eszközök nem arra vannak, hogy blokkolják a mérőt, hogy ne tudjuk rögzíteni a sebességünket, hanem arra, hogy figyelmeztessenek minket a közelgő mérésre. A sebességmérés értünk van, hogy mindenki biztonságosan közlekedjen az utakon.
Cím: 2040 Budaörs, Bimbó u. 38
Cégjegyzékszám: 13-09-146813
Adószám: 23337233-4-13
Közösségi adóazonosító szám: HU17783374
Email: info@point-s.hu; moor.gabor@point-s.hu