
Akinek autója van, a műszerfal jelzéseket ismernie kell, hiszen a sárga, vagy ne adj isten a piros jelzés komoly, akár kritikus hibát is jelenthet. Aki nézte az Agymenők sorozatot, biztos jókat mosolygott, hogy a főszereplő Penny figyelmen kívül hagyta a motorhibajelzést, Sheldon pedig folyton figyelmeztette. Egyrészt fontos, hogy mi ne így tegyünk, másrészt számos más jelzés is felbukkanhat a műszerfalon, melyeket nem szabad figyelmen kívül hagynunk. Ha felvillan egy sárga vagy egy piros jelzés, a legtöbben kétségbe is esnek, hogy biztos nagy a baj, hát még, ha nem is tudják, mit jelent az adott jel.
Persze honnan is tudnánk, amíg nem villan fel, hiszen a hibajelzéseket sem a KRESZ vizsgán, sem pedig a vezetés során nem kérik, és nem is elvárás törvényileg sem, hogy tudjuk. Ugyanakkor nem árt tisztában lennünk a leggyakoribb hibajelekkel, mert komoly bajt előzhetünk meg, ha tudjuk, mit is jelent a sárga vagy a piros kis piktogram. A következőkben utána járunk, hogy általánosságban mit jelent a sárga, a piros, esetleg a kék és zöld fény a műszerfalon, illetve, hogy mekkora eltérések lehetnek az egyes autómárkák műszerfal hibajeleiben.
Nincs olyan autó, amely ne rendelkezne műszerfal jelzésekkel, lehet több vagy kevesebb, a lényeg, hogy minden műszerfalon láthatunk felbukkanni valamilyen jelzést, ami lehet jó és rossz egyaránt. Az újabb autókon általánosságban több jelzést találunk, hiszen ezekben már rengeteg kiegészítő rendszer található, ami a régi kocsikba nem, és ezekhez szinte mindig tartozik valamilyen műszerfal jelzés. Mindegy azonban, hogy régi vagy új kocsiról van szó, műszerfal jelzések általában 3 csoportba soroljuk a színük alapján:
Piros műszerfal jelzések: a piros szín értelemszerűen a sürgős hibákat jelzi, vagyis, ha ilyet látunk, azonnal fel kell rá figyelnünk. Előfordulhat, hogy olyan hibát jelet, ami miatt azonnal félre kell húzódunk, és nem használhatjuk tovább az autót, de az is megeshet, hogy az autó „csak” újraindítást fog igényelni. A lényeg, hogy ha piros hibajelet látunk, azzal azonnal foglalkoznunk kell.
Sárga műszerfal jelzések: ha egy hibajel sárgán világít, az azt jelenti számunkra, hogy fontos, de nem kritikus bajról van. A legtöbb hibajelzés ide tartozik, de például a külső veszélyek hibajelei, mint a csúszós utakra figyelmeztető jelzés is sárga. Ha sárga hibajelet látunk, akkor mindenképp érdemes szervizbe vinni az autót, mert valami gond van, amit mindenképp orvosolni kell.
Kék vagy zöld színű műszerfal jelzések: szerencsére nem minden műszerfal jelzés utal hibára. Gondoljunk csak bele, hogy akkor is felvillan egy kis jel, ha indexelünk, vagy bekapcsoljuk a fényszórót, és nem azért, mert ezekkel bármi baj lenne. A kék és zöld jelek jellemzően valamelyik rendszer aktiválását és működését jelzik számunkra. Az indexen és fényszórón kívül ilyen színű jelzés a parkoló szenzor jele, a tempomat aktív jelzés, a fékpedál lenyomása jelzése az automataváltós autóknál, vagy a Start-stop rendszer visszajelző is.
Érdekes kérdés, hogy mennyire térnek el egymástól az egyes műszerfal jelzések, ha mondjuk, BMW műszerfal jelzésekről van szó, és nem Ford vagy Toyota műszerfal jelzésekről. Mennyire más az Opel műszerfal jelzés, mint mondjuk a Fiat műszerfal jelzései? Nos, azt ugyebár már említettük, hogy a régebbi autókon kevesebb műszerfal jelzést fogunk találni, az új autókon pedig többet. Az is eltérő, hogy benzines, dízel, elektromos vagy hibrid hajtásról van-e szó, de automata vagy kézi váltós autók műszerfalain is találhatunk eltérő jelzéseket.
Ennél fogva természetes, hogy más jel kerül fel egy BMW vagy egy Ford műszerfalára, így ha felbukkan az autónkban egy jelzés, amit nem ismerünk fel, érdemes konkrétan keresni az autónk márkájának, típusának megfelelően. A műszerfal jelzések ugyanis nemcsak márkánként, de típusonként, sőt, évjáratonként is eltérőek lehetnek.
Mivel ennyire eltérőek lehetnek a műszerfal jelzések, nem is lehet igazán egységesen állítani, hogy egy jelzés mindenképp, és ugyanabban a formában található meg az autóban. Lehet, hogy a piktogram más, de az is lehet, hogy egyáltalán nem találunk olyan jelzést az autónkban, de mondjuk az apósunk autójában meg igen. Általánosságban azért felsoroljuk, hogy melyek azok a műszerfal jelzések, melyek a legtöbb autóban megtalálhatóak.
Számos más műszerfal jelzés létezik, nekünk természetesen elég csak a saját autónk hibajeleit és jelzéseit ismerni.
Cím: 2040 Budaörs, Bimbó u. 38
Cégjegyzékszám: 13-09-146813
Adószám: 23337233-4-13
Közösségi adóazonosító szám: HU17783374
Email: info@point-s.hu; moor.gabor@point-s.hu