Nappali lámpa használatáról

A nappali lámpa kifejezés nemcsak a lakberendezésben használatos, és a nappali szoba lámpatesteire utal, hanem az autók nappali menetfényét is szokták így nevezni. Ez nem a tompított fényszóró, helyette használható a nappali közlekedéshez. Nézzük, mi is valójában a nappali lámpa, és milyen fajtái vannak.

Mi a nappali lámpa vagy nappali menetfény?

Na, de akkor tisztázzuk is, hogy mi is az a nappali menetfény vagy más néven nappali menetjelző lámpa. Az ENSZ-EGB 87. számú Előírás (87.R.) 2.1. pontja szerint: „Nappali menetjelző lámpa olyan menetirányban előre néző lámpát jelent, amelynek rendeltetése a járművet jobban láthatóvá tenni nappali vezetés közben.”

                                                      

Nappali menetjelző lámpa nincs minden autóban, vagyis annak hiányában a tompított fényszórót kell bekapcsolni. A kettő azonban nem összekeverendő, ugyanis míg a nappali menetfény jelzőlámpa, addig a tompított fényszóró útmegvilágító berendezés.

Emellett az is érdekes kérdés, hogy a nappali lámpát kell-e használni vagy sem. Az mindenki számára egyértelmű, hogy éjjel felkapcsoljuk a világítást az autón, hiszen így fogunk látni és látszódni, nappal azonban, mivel világos van, látni is látunk, és persze másik is látnak minket. De mit mond erről a törvény?

 

A nappali autóvilágítás történetéről röviden

A gépjárművek nappali világítása még mind a mai napig vitákat szül az autósok között. Egyesek szerint teljesen felesleges, energiapocsékolás, hiszen úgysem látszik, másik szerint viszont fontos, hogy nappal is világítson a lámpa, hiszen bizonyos fényviszonyok között jobban látszik a szembejövő forgalom, a kivilágítatlan autó pedig sokkal balesetveszélyesebb. Valahol persze mindenkinek igaza van. A nappali lámpa folyamatos használata tényleg pocsékolás, ám 0,2 liter/100 km-es fogyasztáscsökkenés, vagy épp a gyakrabban cserélt izzó közel sem akkora ár, ha a biztonságunkról van szó. Biztosak vagyunk benne, hogyha választani kellene, mindenki inkább évente cserél izzót a két évenkénti izzócsere helyett, mint bevállal egy balesetet, annak minden anyagi kárával együtt.

A nappali világítás kérdése már régóta foglalkoztatja az autósokat. Európában először a skandináv országokban tették kötelezővé a használatát. Finnországban 1972-ben először csak télen tették kötelezővé a vidéki utakon, 1982-ben már nyáron is kötelezővé vált. Svédországban 1977-től kötelező minden körülmények között. Ezt követően egyre több európai ország követelte meg az autósoktól a tompított fényszóró használatát nappal. Hazánkban 1993-ban lett kötelező, ám csak lakott területen kívül, lakott területen még mindig választható opció.

A nappali menetfény lámpákról

A nappali lámpáknak többféle fajtája, formája létezik, lássuk melyek a legelterjedtebb fényforrások:

  • hagyományos izzó: ez jellemzően 21 Wattos izzó, ennek jelenleg két fajtája létezik, a P21/5 Wattos, vagy W21/5 Wattos izzó. Nagy különbségeket nem találunk a kettő között, mindkét esetben az 5 Wattos része szolgáltatja a helyzetjelzőt, a nappali menetjelző fényt pedig a 21 Wattos izzószál. A kétfonalú izzók teljesen szabályosak, hiszen a helyzetjelző és a nappali menetfény nem világít egyszerre. Ez a megoldás az olcsóbb kategóriás gépjárművekben, és a kisteherautókban gyakori, hiszen ez jár a legegyszerűbb, legolcsóbb izzócserével.

  • H15-ös halogén izzó: ez az izzótípus az ECE szabvány második kétfonalú izzója. A standard 15 Wattos izzószál élettartama egy halogén izzóhoz képest meglehetősen jó, úgy 2000/4000 óra, ami nagy előny, a hátránya viszont az ára. A csere meglehetősen drága, de ha azt nézzük, hogy tovább tart, mint a hagyományos izzók, akkor bátrabban merjük választani.

  • LED-es nappali lámpa: ez jelenleg a legelterjedtebb megoldás nappali menetfényként. A fényerősségük ezeknek a típusoknak a legnagyobb, emellett pedig a fogyasztásuk is sokkal kedvezőbb, mint a fent említett két izzófajtának. A hagyományos izzók hozzávetőleg 45 Wattot fogyasztanak, halogénes H15 úgy 32-35 Wattot, a LED viszont maximum 10 Wattot. A nappali menetfény lámpa angolul Daytime Running Light (DRL) egy nagyon dekoratív fényforrás.

Az utólagos nappali menetfény beszereléséről

Akkor sem kell aggódnunk, ha az autónkban nincs beszerelve gyárilag a DRL, ugyanis utólagosan is beszerelhető, természetesen az európai uniós szabvány pontosan behatárolja, hogy milyen módon van erre lehetőség, ahogyan a használatát is szigorú szabályokhoz kötik. Az 1990-es KÖHÉM rendelet még lehetővé tette a nappali menetfény és helyzetjelző lámpa együttes használatát, ám ezt a 2010-es módosítás megszűntette, így jelenleg a DRL csak önmagában világíthat, más lámpákkal együtt nem. Számos szabálytalan szerelés látott, és lát mind a mai napig napvilágot, ahol ezek a lámpák a tompított fényszóróval együtt világítottak éjszaka. Ez meglehetősen veszélyes, ugyanis erőteljes szemkáprázást okozhat a velünk szembe közlekedőknek.

Mindegy azonban, hogy utólag kerül beszerelésre a DRL vagy nappali menetfényként gyárilag be van szerelve. Fontos, hogy a nappali lámpák minden esetben szabványosak lehetnek, ezért inkább a minőségi, márkás darabokat érdemes választani a nevenincs, szabálytalan fa

Stresszmentes GUMI- és GYORSSZERViZ
szolgáltatások.
© Copyright 2021 - Point-S Magyarország Kft.
Point-S Magyarország Kft.

Cím: 2040 Budaörs, Bimbó u. 38
Cégjegyzékszám: 13-09-146813
Adószám: 23337233-4-13
Közösségi adóazonosító szám: HU17783374
Email: info@point-s.hu; moor.gabor@point-s.hu

crosschevron-up linkedin facebook pinterest youtube rss twitter instagram facebook-blank rss-blank linkedin-blank pinterest youtube twitter instagram