
Bár még tart a nyár, de augusztusban már lassan megkezdődnek a nemzetközi téli abroncstesztek, az kereskedők kínálatában pedig egyre inkább teret kapnak a téli abroncsok, ezért adja is magát a kérdés, hogy mikor is esedékes a téli abroncscsere ideje. Természetesen a nyári kánikulában még korai erre gondolni, de ahogy megérkezik az ősz nyirkos, esős, hűvösebb idővel, máris érdemes elgondolkodni, hogy itt az ideje pihenni küldeni a nyári gumikat, és feltenni a téli szettet. De pontosan mikor is jön el ennek az ideje? A következőkben minden fontos információt megosztunk, amit a téli gumi cserével kapcsolatban tudni érdemes.
Erre a kérdésre nincs egyértelmű válasz, hiszen az időjárás dönt arról, hogy szükséges az abroncscsere vagy sem. Magyarországon nem kötelező a téli abroncsok cseréje, elméletileg közlekedhetnénk a nyári abroncsokkal télen is, viszont ez egyáltalán nem jó döntés. Más országokban már kötelező a téli abroncs használata, melyet naptári dátumhoz kötnek. Egyesek szerint ez sem túl szerencsés, hiszen attól, hogy a naptárban november van, még lehet kellemes, meleg, száraz őszi időjárás, és bőven megfelelő lehet a nyári szett is.
Hazánkban a nyári és téli abroncsok cseréjét saját belátásunk szerint döntjük el, a lényeg, hogy egyrészt megtegyük, másrészt, hogy ne essünk túlzásokba. Ez azt jelenti, hogy nyárra már ne legyen fent a téli gumi, ahogy december magasságában sem a nyári. Túl korán sem kell elvégezni a cserét, vagyis attól, hogy a szeptember már őszi hónap, még nem biztos, hogy az időjárás indokolni fogja az abroncscserét. Mivel az abroncsok nevébe benne van, hogy mikor is kell őket használni, így legalább ezt tartsuk be, vagyis télen téli, nyáron nyári abroncsokat használjuk.
Arra is érdemes odafigyelni, hogy mikor van szükség új téli gumira. Az abroncsok élettartama változó, márkától és kategóriától is függ. Általánosságban elmondható, hogy öt évnél idősebb abroncsokat érdemes évente ellenőrizni, legalább akkor, amikor a téli abroncsokat nyárira cseréljük. Kérjük meg a szervizt, hogy amikor leveszik a gumikat, ellenőrizzék őket, hogy milyen állapotba vannak, ne a téli gumi cserénél szembesüljünk vele, hogy új abroncs kell. Az abroncsokon általában van egy kopásjelző, amit figyelhetünk, amennyiben túl kopott az abroncs cseréljük újra.
Bár az abroncsok esetben létezik élettartam meghatározás, ami maximum 10 év, de ez csak normál használat mellett érvényes. Az abroncsokban kárt tesz életkor, a használat, az időjárási viszonyok, de a vezetési szokások is befolyásolják a kopás mértékét. Az nagyon megviseli az abroncsokat, ha nem a megfelelő időjárási körülmények között használjuk, vagyis, ha nyáron nem cseréljük le őket.
Amikor a téli gumicsere idejét próbáljuk meghatározni, sokszor olyan tényezőket veszünk figyelembe, melyek tévesek. Számos tévhit kering a téli gumicserével kapcsolatban is, melyeket nem árt tudnunk, hogy a legjobb döntést hozhassunk meg:
Cím: 2040 Budaörs, Bimbó u. 38
Cégjegyzékszám: 13-09-146813
Adószám: 23337233-4-13
Közösségi adóazonosító szám: HU17783374
Email: info@point-s.hu; moor.gabor@point-s.hu