
A gumiabroncs gyártó cégek mindent elkövetnek annak érdekében, hogy termékeik maximálisan igazodni tudjanak a gépjármű típusához, így a 215 70 r16 téli gumikat kifejezetten a személygépjárművek számára fejlesztették ki.
A személygépjárművek esetében különösen fontos a biztonság és a kényelem, hiszen ezeket az autókat az emberek rendszerint nap mint nap használják.
Az azonban már az autótulajdonos felelőssége, hogy milyen abroncsokkal ruházza fel szeretett autóját a szezonális időszakokban. Sok autóvezető pedig a mai napig nincs tisztában azzal, hogy téli gumiabroncsra mikortól is lehet szüksége, nagyon gyakran tévesen megvárják inkább az első havazást, illetve a fagypont alatti hőmérsékletet a szezonális abroncsok felszerelésével.
Akkor, ha a kinti hőmérséklet már napközben is tartósan 7 Celsius fok alatt marad, mindenképpen szükségünk van egy jó méretű megfelelő, minőséggel rendelkező téli gumiabroncsra, hiszen ezek úgy lettek kifejlesztve, hogy ellenálljanak a nagyon alacsony hőmérsékletnek, és remek tapadást produkáljanak még havas, és jeges útviszonyok között is.
Ha nem vagyunk biztosak benne, hogy milyen új téli gumit kell vásárolnunk, érdemes lehet megnézni az autó kézikönyvében azt, hogy mekkora abroncsmérettel rendelkező gumira lesz szükségünk. A téli gumi csak akkor fog biztonságos, és balesetmentes közlekedést nyújtani számunkra, ha az pontosan illeszkedik a felnire, így elengedhetetlen, hogy tudjuk, pontosan mekkora gumi kell a kocsinkra. Jó tudni azt is, hogy minden gumiabroncs oldalfalán fel van tüntetve többek között a pontos méretezés is.
Kevesen tudják, de hatalmas jelentőséggel bír egy téli gumi esetében az, hogy milyen futófelületi mintázattal van ellátva, nem véletlen az sem, hogy a gyártók akár minden szezonban az elődjeihez képest új, és korszerűbb modelleket tudnak a piacra dobni. A korszerű technológiákkal legyártott téli gumik olyan speciális futófelületi mintázattal rendelkeznek, melynek köszönhetően megfelelő tapadási tulajdonságokat, és kiváló fékezhetőséget biztosít még a szélsőséges téli időjárási viszonyok között is.
Abroncsvásárlás során nagyon fontos, hogy körültekintően járjunk el, hiszen jobb esetben egy jó minőségű téli gumit éveken át használni tudunk majd.
A Continental WinterContact TS 870 P kiváló lehet azoknak az autóvezetőknek, akik jó, és megbízható 215 70 r16 téli gumiabroncsot szeretnének vásárolni. Ez a magas minőséggel rendelkező prémium kategóriás gumiabroncs az intelligens lamellákkal, és a különleges futófelületi mintázatával precízen kezelhetővé teszi a gépjárművet még síkos, jeges útfelületeken is. Speciális, korszerű anyagösszetétele (a CoolChili gumikeveréke) eredményezi a kiváló vizes teljesítményét, illetve ennek köszönhető az is, hogy ez a téli gumiabroncs még a nagyon alacsony hőmérsékleten is kellően rugalmas marad, menet közben sem válik rideggé és merevvé.
Ezt a 215 70 r16 téli gumiabroncsot a szakemberek szerint megérheti kipróbálni, hiszen nagy futásteljesítmény, és alacsony gördülési ellenállás jellemzi, ennek köszönhetően alacsony lesz az üzemanyag-fogyasztása is. A márka a rengeteg újításával, fejlesztéssel, teszteléssel és a korszerű technológiákkal mindent elkövet annak érdekében, hogy még az igényesebb autótulajdonosok legmagasabb elvárásait is ki tudja elégíteni a csúcsminőségű termékei által.
A Kleber Krisalp SUV ugyancsak remek választás lehet abban az esetben, ha egy jó, megbízható, remek ár-értékkel rendelkező 215 70 r16 téli gumit szeretnénk megvásárolni. A gyártó ezt a gumit a SUV, Offroad, és a 4×4-es járművekhez fejlesztette ki, így masszív, strapabíró, és remek gumikopással rendelkezik.
Az új, funkcionális elasztomereket tartalmazó gumikeveréke lehetővé teszi a jobb tapadást, illetve ennek köszönhetően lerövidült a gumiabroncs féktávolsága 1 méterrel, mely még a jeges úton való közlekedésnél is jellemző rá.
Nedves tapadás tekintetében elmondható, hogy ez a téli gumi az egyik legjobb középkategóriás abroncsnak számít, remek árának köszönhetően azok az autóvezetők is meg tudják fizetni, akik egyébként nem tudnának megvásárolni egy magasabb áron lévő, prémium kategóriás terméket. A vízszintesen elhelyezkedő lamellái képesek stabil közlekedést biztosítani az autóvezetők számára, még havas útfelületeken is, az abroncs éppen ennek köszönhetően meg kapta a 3PMSF, illetve az „M+S” jelölést is.
Az abroncstesztek eredményeit megtekintve láthatjuk azt, hogy manapság már nem csak a legdrágább, prémium kategóriás abroncsok rendelkeznek jó teljesítménnyel és megbízhatósággal, hiszen számos középkategóriás márka dob piacra remek minőséggel rendelkező szezonális gumiabroncsokat.
Ha nem vagyunk biztosak a döntésünkben, éppen ezért jó ötlet lehet megtekintenünk azt, hogy a kiválasztott 215 70 r16 téli gumi a legfrissebb abroncsteszteken milyen eredményeket tudott elérni.
Cím: 2040 Budaörs, Bimbó u. 38
Cégjegyzékszám: 13-09-146813
Adószám: 23337233-4-13
Közösségi adóazonosító szám: HU17783374
Email: info@point-s.hu; moor.gabor@point-s.hu